Napi bölcsesség 1#

A férfiak sosem értékelik, ha meglátom bennük azt a szépséget, ami nincs is bennük.

Advertisements

Masszázsvendégek és szexizmus

Igen, gondolom, ő jobban meg tudja mondani, hogy én alkalmas vagyok-e emberekkel való foglalkozásra, azok a tanárok, meg vizsgabiztosok, akik kiállították nekem a gyógymasszőri bizonyítványt, meg biztos hülyék.

Történt, hogy ismét naívan meghirdettem a gyógymasszőri szolgáltatásaimat. Gyógymasszázs. Tessék már utána nézni, hogy ez miről szól. Arról nem is beszélve, hogy ÖLES betűkkel kiírtam, hogy NEM VÁLLALOK EROTIKUS SZOLGÁLTATÁST, de az egyetlen vendég, aki végül eljutott hozzám ( nem ő volt) elkezdte kérdezgetni, hogy nem-e csinálok-e prosztata masszázst, meg hogy őneki máshol a végbelét nyomogatták, és ő erre elélvezett. Na most ez kit érdekel? Mondtam neki, hogy ez kb. olyan, mintha az orvost, a nővérkét, vagy más egészségügyi személyzetet zaklatna azzal, hogy verje ki. Azért, mert a hímnemű lények, (mert ezeket férfiaknak nem nevezném), nem az gondolják a gyógymasszázsról, ami (egészségügyi tevékenység), folyamatos szexuális zaklatásnak vagyok kitéve, és lényegében nem csinálhatom, amit szeretnék (segítés, gyógytornásszal végzett munka kiegészítése, mozgástartomány növelése, amennyiben ez masszázzsal, és kimozgatással lehetséges, stb…) mert nem is azért keresnek, illetve azért nem keresnek. Ez elég borzasztó. Nincse egy olyan megkeresés sem, ahol valamilyen úton-modón ne szexuális zaklatás lenne a vége. :O A másik, hogy. Minden azonnal kell. Felhív a faszi: Ma lehet jönni? Mondom nem, és akkor adnék neki időpontot, de valahogy egyik faszi sem tudja előre, hogy mikor mit fog csinálni. Egyik sem. Hogy jutnak el egy fogorvoshoz, vagy bárhova, ahova előre kell időpontot kérni? Na, és ha nem érek rá aznak, vagy másnap, akkor nem kell, vagy ők nem tudják. Most ezzel a seggnyomogatós pasival is az volt, hogy nem fogadtam azonnal, kérdezi másnap, hogy ma dolgozom-e? Mondom igen. Akkor aszondja, nem tudja, mikor végez a munkával, majd hív. Hívott is este, hogy jön. Mondom jólvan. Jött is, este 9 után. Hozzátenném, hogy baromi meleg volt aznap, ezért a boltba nem mentem ki napközben, úgy terveztem, hogy mejd este 8-kor fogok, amikor már hűvösebb az idő (9-ig van nyitva a bolt). De nem mentem, mivel erre az úriemberre vártam. 9 után asszem meg is érkezett, és 10 után ment el, akkor már esélyem se volt boltba menni, se rendelni, habár rendeltem éjszakait, de azt meg hajnali 2 után hozták ki 😀 (de ez egy másik sztori) Szóval megfogadtam, hogy ezt többet nem csinálom, vagy lehet rendes időpontot adni a vendégnek, vagy akkor nem jön. Ja, és ez a seggnyomogatós delikvens, még a fent leírt showműsora után rá akart venni, hogy menjek el vele megkeresni az autóját az öreg éjaszkába, mert ő nem találja. EZEK HÜLYÉNEK NÉZNEK ENGEM??? Azt meg sem említem, hogy kérés nélkül letegezett, meg simogatást kért, ami nincs benne a gyógymasszázsban, így nem tudtam értelmezni, meg ilyeneket mondogatott közben, hogy “dejól csinálod”. Pucéran járkált a lakásban, meg pucéran megmutatta az alsógatyáját (amit viselt előzetesen), hogy szerintem ez pamut-e? :D:D:D:D Naneeee. NANE. Persze ez biztos azért volt, mert masszázs közben láttam, hogy kiütéses a feneke, és javasoltam, hogy hordjon pamut alsóneműt. Hogy nők miért nem keresnek, azt nem tudom. Hogy a hímneműek olvasni, szövegértelmezni, miért nem tudnak, az is rejtély számomra. Eleve szégyen, hogy ki kell írnom, hogy nem vállalok erotikus szolgáltatást, de juszt is azzal keresnek meg, vagy ‘útközben’ bújik ki a szög a zsákból. Fogalmam sincs, hogy aki ilyenre vágyik, az miért nem keres actual kurvákat, akiktől hemzseg Budapest (is), miért rendes nőket zaklatnak? Kicsit úgy érzem, én bármit csinálok csak kurva lehetek a hímneműek szemében. A férfiak meg nem tudom, hol vannak.

No de térjünk át erre a kedves páciensre, aki végül nem lett a vendégem, és a Gábor nevet viseli. Gábor az első telefonhívásaiban közölte, hogy ő a töretlen hívem (nem is ismer bazdmeg), és hogy tehetnék képet a hirdetésemhez (minek?) szerinte azért, hogy a nőiességemet kifejezzem. Namost mi a frásznak kell a nőiességemet egy gyógymasszázshirdetésben kifejezni? megvan a végzettségem és a tudásom? Igen. Tudok masszírozni? Igen. Ezen kívül még az a fontos, hogy ápolt legyek, ez nyilván akkor derül ki, amikor a vendég idér, de nem szoktam büdösen masszírozni. Nem tökmindegy, hogy nézek ki? A masszázs egyik felében a vendég hason fekszik arccal lefelé, úgyse lát. Amikor már háton van, akkor nézgelődhet, de most hasizomgyakorlatokat fog csinálni, hogy lásson akkor is, amikor a lábán dolgozom? Relaxáljon, ne nézgelődjön! Ezen kívül Gábor úr azt mondta, hogy a hangom alapján én vékony vagyok (?) és ő nem preferálja a kövérebb nőket. Na most ez megint kit érdekelt, ecsém? Találgatott a koromra, azt mondta, biztos 40. Mondom 32. Sztem ezt direkt csinálta, hogy fölélő, hogy megmondjam a valódit. Namost, hogy hány éves vagyok, megint nem tudom, miért érdekes, de ezt a pasit már ebben a pillanatban ordítva el kellett volna küldenem, mert még úgy is feldühödök, hogy írok róla. Na és miután jól kioktatott, csak azt nem mondta meg, mikor jön. Azt mondta, majd hív.

Közben én elutaztam, és legjobb időzítéssel, amikor épp Oszkárt akartam találni visszafele magamnak, akkor hívott a hülyeségeivel, mondta, hogy talán másnap 2.

Én ezt nem vettem biztosra, és másnap 1 körül elmentem fürdőszobát pucolni, meg pakolni (amúgy pont azért, hátha jön esetleg, de ha nem, akkor nem), és 2 óra 24-kor hívott, amit nem hallottam, de amúgy ha 2-re beszélünk meg valamit, és ő 2:24-kor telefonál, az már elég izmos késés. Ha 1 órásra van tervezve a masszázs, és mondjuk utána dolgom van, akkor nemsokmindent kapott volna amúgy se. Később persze visszahívtam, és persze én voltam lebaszva, és ment a vita arról, hogy ő 14:05-kor hívott, nem 14:24-kor, de biztos gyalog jött a hívás, ha ilyen lassan ért ide. Meghogyő ott ált a melegben a Csobánka-téren, és nem tudta, hova kell jönni. Namost. Értelmes ember. ELŐBB megkérdezi, hova kell jönni, majd AZUTÁN indul el. Persze jobb lett volna, ha hallom a telefont, de ez az ő hülyeségén nem segít.

Harmadik felvonás.
Gábor felhív. Masszázs azonnal kell (aznap). (Nem tanul.) Mondom nem jó, de szerdára, vagy csütörtökre adok időpontot. “NINCS KEDVED DOLGOZNI?” Drága Gábor, nem arról van szó, hogy nincs kedvem dolgozni, hanem, hogy most értem haza, hulla fáradt vagyok, ráadásul dolgaim is vannak, amiket meg kell csinálni, és nem is biztos, hogy itthon leszek. “Hát pedig azt hittem, hogy van kedved dolgozni, keresni egy kis pénzt” …… “Nem arról van szó, hogy nincs kedvem dolgozni. Szerdára, vagy csütörtökre adok időpontot, vagy akár adok kettőt is, ha mégse jó, nyugodtan lemondhatod, nálam nincs olyan, hogy aki 24 órán belül mondja le, annak ki kell fizetnie” “Hát én nem tudom, meg lehet, hogy a 92 éves édesapámat is kell vinnem a fül-orr gégészetre, majd szerdán vagy csütörtökön hívlak” Gratulálok. Persze mondtam neki, hogy gondolom, a fül-orr gégészetre is időre kell menni, vagy rendelési időben, és ha azt meg tudja oldani, miért nem tud foglalni nálam egy időpontot (vagy kettőt, hátha az egyik nem jó), és úgy tervezni a napját, hogy beleférjen? Miért várja el, hogy azért, mert uraság jön, dobjak el mindent, amit éppen csinálok? Mit akar elérni ezzel az ekkor-akkor hívlakkal? hogy egész nap üljek glédában és azt várjam, mikor óhajt hívni/jönni az uraság? KÉRJEN IDŐPONTOT BAZDMEG. És ilyen elmebetegek találnak meg, pusztán egy hirdetés alapján. Ez a “nincs kedved dolgozni” is egy manipuláció, ráadásul elég aljas és erőteljes formája, arra akart rávenni, hogy akkoris dobjak el mindent, őt NEM ÉRDEKLI, hogy mit csinálok, NEM ÉRDEKLI, hogy fáradt vagyok, vagy hogy más programom van, ha ő JÖNNI AKAR. te jó ég, ha így viselkedik velem, egy vadidegen emberrel, milyen lehet otthon? Persze megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy a masszázshoz elő kell készülni, és az időpont arra kell előre, hogy akkor már biztos őt tudjam várni, és ne legyen semmi egyéb dolgom, de nyilván egy erőszakos, manipulatív embert ez nem érdekel. A beszélgetésben teljesen elfáradtam.

Majd pedig PÉNTEKEN felhívott 2x, de baromira nem volt kedvem felvenni a telefont. Majd pedig ezután jöttek a következő SMS-ek:

 

39467489_101362254147804_8440745591553654784_o

 

Remélem igaza lesz, és a bunkóságát valóban bunkósággal honorálja az élet, viszont ezeknek a sztoriknak a leírásával nem csupán ventillálni akartam, hanem rámutatni arra a jelenségre, hogy Magyarországon hogyan bánnak általában a ‘férfiak’ (bár mint mondom, én ezeket nem sorolom közéjük, de annyi van belőlük, hogy ez az általános) a nőkkel, hiszen nem hinném, hogy én vagyok az egyedül, akit napi rendszerességgel kéretlenül kioktatnak, szakmájára alkalmatlannak neveznek, szexuálisan zaklatnak hímneműek. Fullasztó, és szörnyű, hogy ez általános, és az is szörnyű, hogy ezek a férfihulladékok mennyire lealacsonyítják, és ledegradálják magukat ezzel, nem is vagyok képes rájuk férfiként tekinteni? Miért? Nekik ez így jó? Vagy amíg büntetlenül megtehetik, addig oké? Őket nem zavarja, hogy milyen ’emberek’, nincs igényük arra, hogy emberiek legyenek? Ennyi?

Gengsztersztorik #1 – A Nagy Oltás

Tegnap este átmentem Anyukámhoz mesét olvasni a Kittinek. Füstszagot éreztem. Kiderült, hogy két házzal odébb átellenben már megint égetnek. Én úgy tudom, hogy Óbuda-Békásmegyereren tilos égetni, kivéve, ha valaki bográcsozik, vagy szalonnát süt, de annak is megvannak a szabályai (kövekkel körberakott tűzrakóhely, kijelölt tűzrakóhely, kemence, stb.). Egyébként, ha valaki tudja a pontos szabályozást, az legyen olyan kedves, és világosítsan fel, forrásmegjelöléssel, mert a rendőrök se tudták pontosan megmondani, hogy tilos-e vagy sem. De mindenesetre az, hogy veszélyes, biztos. Na, és akkor néztük, hogy ég a tűz, mert tényleg tüzet raktak. Anyukám azelőtt már panaszkodott rájuk, hogy akkor is égettek, amikor az a nagy jégeső volt (kedden?), és akkora volt a tűz, hogy a jégeső se oltotta el.
 
Átmentem megkérni az úriembereket, hogy oltsák el. Az egyik (magas, barnás bőr, fekete, rövid haj, barna szem, enyhén pocakos, felöltözni nem tud, mert félmeztelen volt) ki is jött, én meg közöltem vele, hogy:
 
– Óbuda-békásmegyeren tilos égetni.
Úriember (továbbiakban Ú): – Csak ősztől tavaszig tilos égetni, tavasztól őszig lehet, én sem tudom, miért van ez a szabály. A szemben lévő hölgyek is megpróbáltak már feljelenteni kétszer, és kijött a közterületfentartó és elmagyarázta nekik , hogy lehet égetni. Mi csak ezeket az ágakat égetjük.
Én: – Az zöldhulladék, kell kérni az FKF-től zsákokat, össze kell darabolni, bele kell rakni, és elviszik. (Ezt, mint később kiderült, rosszul tudtam, mert azokat a típusú ágakat össze kell kötözni rőzsébe, ki kell rakni, és úgy viszik el, szóval még a környezetszennyező műanyagzsák se kell, de lényeg, hogy zöldhulladék, és az FKF elszállítja, szóval nem kell felgyújtani a környéket is, ha nincs hova tenni.)
Ú: De látja mekkora, ez hogy fér bele a zsákokba?
Én: Össze kell darabolni.
Ú: Kiszakítja a zsákokat.
Én: …. Oltsák el a tüzet.
Ú: Nem lehet eloltani, amikor múltkor volt az a jégeső, az se oltotta el a tüzet, amit akkor raktuk. Majd leég, és akkor el lehet oltani (?)
Én: Az nem baj, hogy fák alatt van, és épülethez közel?
Ú: Nincs az ott, jöjjön be, nézze meg (meg azt is, hogy nem lehet eloltani.) Füstje sincs.
 
– nyilván nem mentem be, az esemény utóéletét tudva ott is maradtam volna –
 
Én: De van, érezzük. Itt ahol állunk nyilván nem érezni, mert nem erre fúj a szél, és nyilván a széljárásnak megfelelően lehet érezni a füstöt.
Ú: Igen, de ha valaki szalonnát süt, az is büdös.
Én: Igen, csak az legális.
 
Kérem szépen, oltsák el a tüzet.
 
Ú: Oltsa el maga!
 
Én: Mi ennek a háznak a száma?
Ú: 18.
Én: Oké, a viszont nem látásra!
 
Amúgy az úriember a beszélgetés közben megpróbált megérinteni, és itt visszatérnék az előző problémámra, hogy miért gondolják a férfiak, hogy csak úgy megérinthetnek egy nőt? Először találkoztunk, és én a min. 1m távolságot tartottam tőle.
 
Aztán kihívtam a tűzoltókat. Ők szintúgy megkérdezték, nem-e bográcsozáshoz hívom őket, mondtam, nem vagyok hülye. Azt mondták, mert mások szokták. Arról nem tehetek, hogy mások hülyék, sorry.
 
Kijöttek, amúgy a tűzoltók a leggyorsabbak, mert gyorsabbak a mentőknél, meg a rendőröknék, ők átlag 20 p alatt érnek ki, a tűzoltók kb. 5 p alatt már kinn voltak.
 
Megkezdték az oltást, közben az úriember átkiabált nekem, hogy: “Még találkozunk, cica!”
 
Kérdeztem az egyik tűzoltót, hogy ugye hallotta-e, hogy az úriember megfenyegetett, de azt mondta, ez a rendőrség dolga.
 
El lehetett oltani a tüzet. (Tádá!) (Igaz, elég sokáig tartott, de számomra ebből is látszik, hogy indokolt volt a tűzoltók hívása).
 
Később, de még aznap elhívott sétálni a 13 éves unokahúgom abba az utcába, ahol Anyukám lakik. Megyünk le az utcán, és lelassít mellettünk egy fekete, külföldi rendszámú autó. Kiszól belőle a csávó, akivel beszélgettem, hogy:
 
– Nem tudod, kivel kezdtél, még nem ismersz.
Én: De ismerem a rendőröket.
Ú: Hívd a rendőröket.
 
Visszamentem Anyukámhoz és hívtam a rendőröket. Viszont felháborít, hogy ezeket a szennyeket az sem zavarta, hogy gyerekkel voltam, aki ettől természetesen kikészült, és az este további részében nem érezte biztonságban magát.
 
Utána elkezdtem mesét olvasni a Kittinek, amiért eredetileg jöttem, bár én sem voltam már a helyzet magaslatán sehogysem. De nem lett semmi a meseolvasásból, amiért eredetileg jöttem, mert közben megérkeztek a rend őrei.
 
Röviden kikérdeztek engem, és Alexát is, felírták a rendszámot, majd azt mondták, még egy párszor körbemennek, hátha meglátják az autót, és igazoltatják az embereket. Többet sajnos nem tehetnek, amíg erőszakos bűncselekmény nem történik. Mondtam, hogy akkor már nem tudom hívni őket.
 
Amúgy elég szar a magyar jogrend, hogy a rendőröknek szinte semmilyen eszköze nincs arra, hogy a durvább bűncselekményeket megakadályozzák.
 
Mondták, hogy tehetek feljelentést a bíróságon.

Vérvétel

Bementem háromnegyed 7-re,vérvételre, mert annyira kíváncsi vagyok az eredményemre, hogy nem vártam ki az időpontomat (március 9.), addig nem akartam azon stresszelni, hogy mi bajom van. Húztam sorszámot 50-est kaptam, akkor tartottak 2-nél, mire én sorra kerültem fél 9 volt kb. Na de ez csak a várakozás része, mondjuk az sem kellemes egy rossz levegőjű váróhelyiségben, tömegben, ideges emberek között, és ordító gyerekeket hallgatva. Amúgy gyerekektől lehetetlen úgy levenni a vért, hogy ne ordítsanak? Mert elvileg ők alapból nem félnek semmitől, de az összes gyerek ordított.

Aztán fél 8 körül érkezett egy bácsi egy nénivel, a bácsi két mankóval jött, és gondot okozott neki a leülés is. Nekik volt időpontjuk, de nekik is várakozniuk kellett, amin a bácsi méltatlankodott, amúgy jogosan. Aztán végre sorra kerültek, először a néni, aki kijött és szorította a vénájára azt a kis papírt, amit ilyenkor adnak, aztán a bácsi, ő meg vérzett. Folyt a karjából a vér. Csöpögött lefele a padlóra, az orrom előtt. Igaz, kapott a vénájára egy odatapaszolt butykókot, de ez könyökhajlatban mit sem ért, mert igazából nem szorította le a vénát, meg amúgy a bácsinak elég laza volt a bőre, de ezt gondolom látták rajta, nem tudom, miért nem lehetett rá rakni egy normális kötést. Persze először azt mondtam, hogy rá kell szorítani, de rájöttem, hogy mekkora hülyeséget mondtam, mert se a néninek, se a bácsinak nem volt szabad keze, valaki akart adni egy zsepit, de mondtam, hogy nem jó, mert nem steril. Aztán végül kijött egy egészségügyi káder (nővérke), valamit csinált, már nem emlékszem mit, azt hiszem letörölte a bácsi karjáról a ragasztáson kívüli vért, meg a padlón lévőt egy kicsit elkente, és azt mondta, hogy de hát ilyenkor behívnak egy hozzátartozót, hogy lássa el a beteget (?????). Bácsi kérdezte, hogy “És, akinek nincs hozzátartozója?” Meg mondta, hogy “Én (Ő) árva vagyok.” Szóval próbálta viccesen felfogni, amennyire lehet. Én mondtam, hogy nem az egészségügyi személyzetnek lenne dolga ellátni a beteget? Meg, hogy miért nem raknak rá nyomókötést? (persze ezt nem tudom, helyesen mondtam-e, de alapvetően nekik kéne tudni, hogy kell ezt jól csinálni, nem nekem, de a ragasztás is elvileg ilyen nyomókötés helyettesítő bénaság volt).

Szóval, ami megviselt, az az volt, hogy az egészről Apukám jutott eszembe, mert neki sokat kellett járnia orvoshoz, és egyedül, mivel 133 km-rel odébb lakott, mint én. Akkor őt mennyit kínozhatták? Neki tényleg nem volt hozzátartozója, aki segítsen.
Igazából a bánásmód viselt meg, nem a vér. Bár, ha odafigyelnek, és normálisan ellátják a bácsit, vér se lett volna.
Na onnantól kezdve nálam eltörött a mécses, és komoly erőfeszítésembe került, hogy ne kezdjek el hisztérikusan sírni, de mondjuk ha elkezdek, se érdekelt volna senkit, max. a többi ott várakozót, és felhívtam Anyukámat, hogy segítsen, mert én ezt lelkileg nem bírom. És segített! 🙂 Mert amúgy én már menekültem volna onnan, de ki akartam várni a sorszámomat. Aztán így sikerült, úgyhogy végülis meglett a vérvétel, meg az eredmény is.

 

Az itteni háziorvos, akinek kötelessége lenne átvenni, közölte, hogy lehet, hogy akkor se vesz át, ha végre sikerül átíratnom a címemet békásmegyerire, és hozzá tartoznék, mert neki sok a betege. Hát én arról nem tehetek, hogy hogy osztják el a betegeket, de arról se, hogy a földhivatal késlekedése miatt nem tudom átiratni a címemet, és arról se, hogy a jelenlegi háziorvosom megalázott. Meg hogy most azért nem vesz át, mert az OEP levon tőle pénzt, de ellát. Ehhez képest nem vizsgált meg.
Elmondtam a tüneteimet, és kérdeztem, hogy nem kell-e tüdőszűrés. Kérdezte, hogy az orrnak mi köze a tüdőhöz. Ennek az elmagyarázásába nem mentem bele. De ő azt mondta, szerinte szakmailag nem indokolt a tüdőszűrés, de adott egy beutalót, pedig mondtam, hogyha szakmailag nem indokolt, akkor nem kell, mert nekem nem kell extra röntgen sugárzás. Csak az a baj, hogy azt szoktam meg a magyar egészségügyben, hogy tulajdonképpen nekem kell kitalálnom, hogy milyen orvoshoz és milyen vizsgálatra menjek, mertha ezt nem teszem, akkor legtöbbször ellátatlan maradok, mert az orvosok nem vezetik a beteget. Ha meg okoskodok lehordanak.
Amúgy a beteg lehordása, átvágása, a nem megfelelő kommunikáció mindennapos. Néger kismamától megkérdezték, hogy látja mi van kiírva? Ehelyett miért nem lehet azt mondani neki, hogy: “Maga állapotos, a kismamákat soron kívül fogadjuk, tessék befáradni.” (Amúgy tudott magyarul, csak valószínűleg új volt a magyar egészségügyben. Jobban járna szegény, ha valami nyugatibb országban szülné meg a kisbabáját, mert itt szét fogják szivatni.)
A háziorvosnál Anyukám próbált beszélni az asszisztenssel, ilyet mond az asszisztens “Ezt meg se hallottam.” :@
Az feltételezésem, hogy se az orvosokat, se a nővéreket nem tanítják meg a páciensekkel való helyes és hatékony (gyors) kommunikációra, pedig ez nagyon fontos lenne, nekik is. És akkor napi 47432876 összeveszés helyett, ami rossz élményeket, esetleg traumákat okoz a páciensnek, feszültséget a személyzetnek, lehetne egy gyors, hatékony, szeretetteljes kommunikáció, és egy win-win szituáció.

Néma Tanúk Felvonulás 2017 – A Nők elleni Erőszak ellen

Sajnos, mivel idén is ilyenkor betegedtem le, ezért én nem tudok kimenni (ami miatt egy kicsit álszentnek is érzem magam), de aki teheti, az vonuljon fel a Nők és a Gyermekek (és a Férfiak, bár velük a NaNe nem foglalkozik, pedig ők is szenvedhetnek el erőszakot) erőszak ellen. köszönöm.

https://www.facebook.com/events/712467178957787/

23130677_1695549203808760_8859305486359974100_n

please scroll down for English

November 25-én, azaz a nők elleni erőszak felszámolásának világnapján A Néma Tanúk Felvonulásával veszi kezdetét a 16 Akciónap. A nemzetközi kampánysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a nők és gyermekek elleni erőszakos esetek súlyosságára, és közös összefogásra buzdítson. A felvonulást követő két hétben kerekasztal beszélgetések, színházi darabok és további programok várják mindazokat, akik úgy gondolják, hogy a nők és gyermekek elleni erőszak nem maradhat a mindennapjaink része.

A 16 Akciónapot 1991 óta világszerte november 25. és december 10. (az emberi jogok világnapja) között rendezik meg civilszervezetek és magánszemélyek, hogy felhívják a nyilvánosság figyelmét, tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében.

A rendezvénysorozat magyarországi nyitóeseménye a Néma Tanúk felvonulás, melynek során az elmúlt egy évben családon belüli erőszak során megölt áldozatokra emlékezünk, és felvonulunk a történeteiket magukon hordozó piros sziluettekkel, a Néma Tanúkkal. Az esemény további részletei hamarosan.

Tervezett program:
13:45-től gyülekező az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Egyetem téri épületének Aula Magna termében (Budapest V., Egyetem tér 1-3.). A terem az első emeleten található, az akadálymentes megközelítés a Szerb utcai bejárat felől, lifttel biztosított. Az épület előtt van biciklitárolási lehetőség.

14:00–15:00: Beszédek és megemlékezés az áldozatokról
Moderátor: Sándor Erzsi
Beszédet mondanak:
– Winkler Zsuzsanna (NANE)
– Sáfrány Réka (Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség)
– Patent Egyesület
– Németh-Kiss Pálma
– Menyhárt Barbara (ELTE BGGyK Hallgatói Önkormányzat)
– Az elmúlt 12 hónap áldozatainak neveit és történeteit felolvassa Benkő Nóra, Bíró Kriszta és Sárosdi Lilla színművész.
– #VANKÉPEMHOZZÁ projekt bemutatása – NANE közösségi fotósprojekt a családon belüli bántalmazásról és a gyógyulásról
– Balogh Zsófi énekel/ Sofia Balogh Singer

A gyülekező, valamint a beszédek ideje alatt, lehetőség lesz fényképes üzenetet küldeni azzal kapcsolatban, hogy te mit tudsz tenni annak érdekében, hogy csökkentsd a nők és férfiak közötti egyenlőtlenségeket, a nemzetközi WAVE Step Up Campaign keretében!

15:00–15:40: Felvonulás
A felvonulás tervezett útvonala: Egyetem tér–Papnövelde utca–Váci utca–Deák Ferenc utca–Bécsi utca–Erzsébet tér–Október 6. utca–Szabadság tér–Vécsey utca–Kossuth tér

A felvonulás körülbelül fél órás lesz.

16:00: Gyertyagyújtás a Kossuth téren

A 16 Akciónapról további részleteket itt találtok, a programokat folyamatosan töltjük november 2. hetétől: http://16akcionap.org/
A témában további információ: www.nane.hu
#metoo
Az esemény sajtó nyilvános.
______________
Program:

13.45: Gathering in the Aula Magna room located at the ELTE Faculty of Law (Egyetem tér 1-3., 1st floor).
The venue is accessible towards Szerb utca. Parking recks for bicycles are available in front of the building.

14:00-15:00: Speeches followed by remembering the victims
Moderator: Sándor Erzsi
Speakers:
– Winkler Zsuzsanna (NANE Women’s Rights Association)
– Sáfrány Réka (Hungarian Women’s Lobby)
– Patent Egyesület
– Németh-Kiss Pálma
– Menyhárt Barbara (ELTE BGGyK Student Union)
– Benkő Nóra, Bíró Kriszta, Sárosdi Lilla remembering the victims
– VAN KÉPEM HOZZÁ photovoice community project about domestic violence and the process of healing introduced by NANE
– Balogh Zsófi performing Sofia Balogh Singer

There will be an opportunity to send photo messages about what you can do in order to reduce gender inequalities as a part of the internationalWAVE Step Up Campaign!

15:00-15:40: Silent Wittnesses March
Planned route of the march: Egyetem tér–Papnövelde utca–Váci utca–Deák Ferenc utca–Bécsi utca–Erzsébet tér–Október 6. utca–Szabadság tér–Vécsey utca–Kossuth tér
Map

16:00: Lighting commemorative candles on Kossuth tér

#16akcionap #nematanuk #StepUpWAVE #stepupfor16days#vankepemhozza #metoo

16 Days of Activism against Gender-Based Violence will start with the Silent Witnesses March on the 25th November, the International Day for the Elimination of Violence Against Women.
The purpose of the campaign series is to raise awareness about the severity of the cases of violence against women and children, and to encourage joint efforts. In the following two weeks after the march there will be panel discussions, theatre plays and other programs for attendees who think that violence against women and children cannot stay a part of our everyday life.

16 Days of Activism against Gender-Based Violence is organized all over the world since 1991 between 25th of November and 10th of December (the Human Rights Day) by NGOs, communities and other persons to raise public awareness, to provide information about violence against women, to express solidarity towards the victims, and to pressure decision-makers in order to stop all forms of violence against women.

In Hungary the program-series is opened by the Silent Witnesses March, where we remember the victims killed due to domestic violence in the past year, and we march along with the red silhouettes, the Silent Witnesses, with their stories written on them.
The detailed program of the event will be updated soon.

More details about the 16 Days Of Activism: http://16akcionap.org/
More information on the topic: www.nane.hu
#metoo

The event is open to the press.
Interpreting in English will be available.

Vásárlói problémák

A következő e-mailezgetést azért teszem ki ide, hogy a tesz-veszes, és a Vaterás vásárlóim saját maguk vonják le belőle a következtetéseiket, ne két értékelés alapján ítéljenek meg engem, és a vevőt:

On Sunday, April 2, 2017 9:25 PM, —— Virág <———@hotmail.com> wrote:

 

Udv!
Elnezest, hogy csak most, de nem vettem eszre az emailt. Postakoltseggel egyutt mennyit utaljak? Sima levellel tokeletes lesz. Szamlaszamot szeretnek kerni 😊
Cimem: ————–
Udvozlettel
——— Virag
2017. ápr. 4. 2:07 du. ezt írta (“———- Bükkös” <—————@yahoo.com>):

Kedves Virág!
Ha sima levélként adom föl a szemüvegkeretet, akkor az 375 Ft lesz, viszont érdemes meggondolni, hogy valóban a Magyar Postával küldjem-e és ilyen módon, mert nem túl megbízhatóak, és a sima levél még csak nem is nyomonkövethető. De természetesen elküldöm így is, ha szeretnéd, csak nem tudom garantálni, hogy megérkezik.
Hogy a keretért magáért mennyit fizetsz, azt rádbízom, 15 Ft-ért ütötted le, az eredeti ára 17.000 Ft körül van, 10.000-ért raktam föl, de annyiért senkinek se kellett, ezért, a vevőre, vagyis Rád, bizom, mennyit adsz érte.
Ha megérkezett az utalás, indítom a levelet (vagy csomagot), ha meg más kézbesítési mód mellett döntesz, akkor majd beszélünk.
A számlaszámom:
——- Bank
——— Erzsébet
—– —– —– ——
Üdvözlettel,
 ——— Erzsébet
06——————-
On Tuesday, April 4, 2017 2:20 PM, ——— Virág <——–@hotmail.com> wrote:
Szia!
Ezt most nem ertem. 15 Ft-ert utottem lele, akkor annyiert tudom vinni, nem? Vagy szeretnel erte tobbet kapni, mert draga volt?
Figyelj, ha nem akarod ennyiert eladni, megertem. Maradhat nalad.
Apr 4 at 2:49 PM

Komment szekció 1. – Kutya, gyerek, félreértés

Felháborodott AnyukaCsepel city! Nem vicces, inkább szomorú! 

Ma hazafele a suliból jöttem a gyerekekkel es a fiam ette a rég vágyott sajtos kiflijét. Azt a jó drága jó nagy fajtát. Erre volt ott egy fazon a kutyájával. Magyar vizsla… a kutya szájkosár és póráz nékül sétálgatott a suli mellett a gazdájától távolabb. A kutya gondolt eggyet, odafutott a gyermekemhez és egy laza mozdulattal kikapta a gyerek kezéből a kiflit, majd odébb állt. Először nevettem eggyet rajta, később nem találtam olyan viccesnek miután a gyermekem sirva fakadt. Nem sérűlt meg csak éhes volt….
A fazon annyit mondott a kutyájának, hogy ejj, hogy téged nem lehet magadra hagyni… bezzeg otthon meg ezt nem eszed meg…. majd felcsatolta rá a pórázt és mint ki dolgát végezte tovább ment. Felénk nem fordúlt, nem kért elnézést nem is köszönt!!!
És ha szegények lennénk és ez lett volna a gyermekem mai utolsó ennivalója?????

Legalább egy sajnálom, vagy egy elnézést dobhatott volna…. nem az a kifli hiányzik… hanem az emberség….. 

Kedves Gazdi! Köszönöm a gyermekem felé tanusìtott példamutató magatartását!!!

Helyzetet értelmezni nem tudó nőnemű lény: mindig is zavartak a Szent Anyák, akik elvárják, hogy az egész világ ne is a gyerekükkel (akit nem gyereknek, hanem gyerMeknek hìvnak, ezzel is alátámasztandó, milyen Komoly Dolog Is Ez ) de sokkal inkább az ő Anyaságukkal foglalkozzon, különös tekintettel arra, hogy mindenki álljon azonnal rendelkezésre és szórakoztasson. Hát nem. Nem haltok bele abba, ha elhagytok egy sajtos kiflit. Remélem szegény gyerMeket nem erősìtetted meg abban, hogy egy kifliért bömbölni oké, vagyha igen, akkor te neveled még 10 évig minimum 😛

Erzsi szatíra: Pár hete egy hasonlóan “felelősségteljes” gazdi póráz nélkül sétáltatta a neveletlen kutyáját, aki gyorsabban szaladt, mint ahogy látott, és ennek eredményeképp becsapódott Anyukám kb. 10-zel menő kocsijába. Persze Anyukám rögtön meg akarta nézni, mi lett a kutyával, de nem jutott el odáig, ugyanis a kutya illedelmes gazdája ordítva lefasszópózta, ezért a kocsiból se mert kiszállni, inkább magára zárta az ajtót, és elhajtott. Nyilván az ő hibája, hogy hogy mert az autóúton autóval éppen akkor létezni, amikor a Szent Kutyatartó Szent Kutyája éppen arra talál rohanni. Szent Kutyatartó szerint emiatt a tette miatt Anyukám rögtön a Szexuális Szolgáltatók Orális Alosztályának méltán lebecsült tagjává avanzsálódott azonnali jelleggel. Szent Kutyatartót nem érdekelte, hogy az autóban keletkezett-e kár, egyébként is, én a Szent Gyer(m!)ek mit picsogok én itt, miért nem veszek Anyámnak mindjárt egy új autót.

Csecsemő újraélesztése

Kedves Anyukák, Apukák, és Mindenki!

Dr. Kövesi Tamás, gyermek-aneszteziológus, gyermekújraélesztés-oktató ebben a kiváló és érthető videóban mutatja meg a helyes újraélesztés lépéseit. Mindenkinek ajánlom, és kérlek, osszátok meg ezt a videót minél több helyen, mert ezzel a mindenki számára elsajátítható tudással rengeteg gyermek életét meg lehet menteni!